-Eddig miért nem mondtad, hogy van egy húgod? Meg nem is találkoztunk még vele!
Csodálkozott az egyik srác, akinek éppen készült a tetkója...
-16 éves gimnazista, délelőtt suliba jár, te IQ fighter... És soha nem kérdeztétek, hogy van-e tesóm...
-Eléggé felvágták a nyelvét!
-Csak ne baszogasd, pláne rajz közben. Ennyi. Visszavág, ha kell, megvédi magát.
-És mi ez a mentő cucc?
-Parkourozik.  De olyan rossz, mint egy 5 éves gyerek... A múltkor is ugrált lefelé, beverte a karját, és eltört a keze... Végeztem. Majd kenegesd, oké?
-Oké. Mennyivel jövök?
-Majd később elintézzük...
A fiúk elköszöntek egymástól, aztán lementek, így én összefutottam velük amíg elszívtam egy szálat.
-Na itt a tetkós palánta...
-Nem leszek tetkós...
-Ilyen stílussal nem is lenne kuncsaftod...
-Azt hiszitek, nem tudom kik vagytok? Frank Anthony Iero, és Gerard Arthur Way. My Chemical Romance.
-Mégsem vagy olyan... khmm... Mint gondoltam...
-Cc...
-Gondolom te is tele vagy tetoválva...
-Nem. Most lesz az első.
-És mi lesz?
-Egy violinkulcs...
-Hová?
-Csukló. Asszem.
-Ne utánozz...
Mutatta meg a bal kezén lévő rajzot...
-Oké, akkor majd a bal mellemre tetováltatom!
-Nincs ám belőle baj picur!
Borzolta össze a hajamat, mire én elég erősen megszorongattam a karját...
-Bazz mit szorongatsz má???!!
-A hajamhoz maximum a fodrászom nyúlhat...! Na én lépek, csőő.
-Szia...
Felszaladtam a lépcsőn, és mikor beléptem az ajtón, Laft tök furán nézett rám...
-Mi van?
-Bejön mi?
Hülyén néztem rá, de aztán kinyögte...
-Frank.
-Nem rossz, de agyon van tetoválva, és bunkó volt eléggé...
-Csak rossz napja van...
-Miért nem mondtad eddig, hogy ő a törzsvendéged?
-Kellett volna?
-Nem feltétlen.
-Tudom nem beszélsz a munkádról, csak nem tudom miért...
-Miért beszéljek mikor szinte egész nap itt vagy?
-Érdekes őket még nem láttam...
-Mert általában délelőtt jönnek, te meg akkor jobbik esetben suliban vagy...
-Jut eszembe! Ott hagyom.
-Kit?
-A sulit.
Lerakott mindent ami a kezében volt, és pár centire az arcomtól a legharagosabb tekintetével a szemembe nézett. Nem féltem, mert tudtam, hogy ő az, aki soha nem bántana...
-Még egyszer ezt meg ne halljam oké??!
-Majdnem minden nap lógok, akkor minek járjak?
-És miből akarsz később megélni? Mert a dílerkedésből hidd el nem fogsz! Nem értem miért akarod ott hagyni mikor okos vagy, és jó tanuló!
-Csak ez nem mindenhez elég... Állandóan baszogatnak a tanárok, hogy a stílusom, nem passzol a tanulmányi eredményemhez... Aztán megmondtam hogy én márpedig ilyen maradok!
-Eredmény?
-Szaktanári feleselésért... Ott se kell hagynom, lassan kirúgnak...
Nevettem, aztán beleültem a fotelbe, rárajzolta a kezemre a violinkulcsot, és nekiállt... Kissé fájt, de hamar végzett, úgyhogy még megszokni se volt időm... Bekente krémmel, leragasztotta fóliával, és várta a vendégeket.