35.fejezet
2008.10.24. 18:23
Pár percre rá megjöttek a mentősök, bevitték a kórházba, őt és a társait, akik még életben voltak, de eszméletüket veszítették a harcban... A kórházban megműtötték, kivették a golyókat, és helyrerakták a sebeit. Másnap reggel mikor felébredt úgy érezte, mintha ezer meg egy cső lógna ki belőle, ami kb. így is volt, de csak három-négy csővel. Kettő a lőtt sebeiből, egy a vágásból, egy pedig valahonnan máshonnan lógott ki. Lassan feljebb húzta a takarót, és dühös szemekkel nézte a lábai közül kilógó csövet. Azonnal megnyomta a nővérhívó gombot, majd hamarosan egy fehér ruhás barna hajú nőci captatott be.
-Mi az, hogy a pinámból egy kurva cső lóg ki???!!
-Katéternek hívják, és nem kurva csőnek. És azért van ott, mert 3 hétig nem kelhet fel. Ha gyorsan gyógyul is csak másfél hét után engedjük ki, úgy hogy nem mehet sehova, maximum mankóval, mert a lába be van gipszelve, és még legalább két hét amíg beépül a vas.
-Mi az hogy nem kelhetek fel???
-Az hogy van egy mély vágása, ami artériát ért, és két lőtt sebe. Hajszál híján szétlőtték a lépét, és a lábába fúródó lövedék pontosan a csontját találta el, úgyhogy azt a részt ki kellett venni, és fém helyettesíti.
-Szóval ki kellett venni egy darabot a csontomból, és annak a helyén most fém van... Na fasza...
-Szóvaal... Volt egy kis belső vérzése, amit sikeresen megállítottak, kivették a golyókat, úgyhogy, 3 hét múlva, mehet haza.
-És a többiekkel mi van?
-Huh... Hát, hárman meghaltak, azt tudom... De többet nem...
-Rendben. Szólna a főnökömnek? Jack Prest.
-Persze.
Csak feküdt az ágyban, mindene fájt, és... És könnyek szöktek a szemébe, mikor eszébe jutott az, hogy Frank-et kis híján megölték... És még így sincsenek biztonságban a fiúk. Csak várt, várt és várt. Idő közben bement a doki, megvizsgálta a reflexeit, és a sebeket is megnézte, szerencsére mindent rendben talált. Mire végzett, megjött a főnöke is, leült egy vastag aktával a székre, és lassan kinyitotta.
-Főnök, mi van a fiúkkal...?
-Biztonságban vannak.
-Jah, mint tegnap az őrsön, és Frank-et kis híján kinyírták, mi??? Ennyire vannak biztonságban most is???!!
-Nem. Most tényleg biztonságban vannak. És jól vannak.
-És Andrew csapatából?
-Az a kettő, aki a legvégén ott maradt, és utána megszöktek, elkaptuk őket, azon kívül ketten meghaltak.
-És a többi hat?
-Hárman megsebesültek, eszméletüket veszítették, úgy találták meg őket a mentősök, a maradék hármat pedig most vallatják. Andrew meghalt.
-Tudom... Én öltem meg.
-Ezért viszont...
-Tudom elővehetnek. És nem elég, ha azt mondom, hogy önvédelem. De te is, és többen is tudnak tanúskodni mellettem.
-Sue...
-Hmm...?
-Megvan Dorothy.
-És hol van?
-Azt mondta az a Mikey gyerek hogy vigyáz rá.
- =) Tőle kaptam... Tudod, ő volt a maffia pasim. xD
-Nem néz ki egy maffiának...
-Hát nem is az.
-De most hol vannak?
-A bázison.
-De meddig lesznek ott?
-Hát... Elvileg elmúlt a veszély... Szóval bármikor kijöhetnek onnan, de még egy hétig azért ott tartjuk őket.
-Oké.
-Jah, és bocs, hogy nem voltam ott Peter temetésén.
-Semmi baj...
-Most biztos büszke rád.
-Hát...
-Emlékszem mikor először hozott be a bázisba...
-Jah, tizennyolc voltam, és nem akartam ilyen hadonászó ugráló artista feeling lenni.
-Igen, pontosan ezt mondtad. Aztán nézd, te lettél a legjobb emberünk. Ha most te nem lettél volna, akkor Andrew még lne, de az MCR már valószínűleg nem.
-Nah ez az... És anyám mindezt meg akarta akadályozni azzal, hogy nem akart elengedni a kiképzésre...
-Még mindig haragban vagytok?
-Öt kerek évre, és tovább. Azt mondta én vagyok a hibás, hogy apa meghalt... Annyira áááá... :@ és még neki áll feljebb, mikor ő kúrt félre vagy tíz éven át...
-Héj hé héj... Nyugi. És nem is biztos, hogy félre lépett.
-De ha beépített embert küld apa, akkor tuti, hogy azt látja amit nem kéne.
-Éppen ez az. Apád megelégedett annyival hogy nem biztos. Nem akarta látni a bizonyítékot... A biztosítást... Szeretett téged.
-Tudom... Miért vonultál vissza és maradtál csak a háttérben, mint főnök, aki csak irányít?
-Emlékszel? Én tanítottalak. Akkor amikor téged tanítottalak, ott jártam ahol most te. Nekem az volt a csúcspont. Úgy éreztem hogy már mindent kipróbáltam, és mindent megtettem, amit szerettem volna. Itt vagyok 26 éves, még ha akarok, visszaléphetek, és élvezhetem ezt az egész kém dolgot, de egyelőre maradok itt. Ez olyan kikapcsolódás pihenésféle.
-Aha. És most hogy elkaptuk Andrew csapatát, mi lesz? Ez volt a küldetésem vagy mi...!?
-Igen, tényleg ez volt a küldetés. De a küldetések olyanok mint a pasik. Ha az egyik elment jön másik nem igaz?
-Ha-ha-ha... Tudod, hogy soha nem zavart, ha nem volt pasim.
-Tudom.
-Tök durva eleinte tiltakoztam, nem akartam az edzéseket, aztán tök jó volt. xD élveztem őket, és szerettem csinálni.:D
-Én szóltam az elején, hogy jó lesz, Nah kérsz valamit?
-Jah, azt hogy felkelhessek, és hazamehessek.
-Majd három hét múlva. Egyéb?
-Mondanám, hogy küldd be Frank-et, vagy valamelyik srácot, de egyik se jönne be.
-Előbb utóbb úgyis megbékélnek, meg minden...
-Addigra már másik küldetésen leszek másik helyen.
-Az lehet. Na, megyek. Szia.
-Szia.
|